Utazás Budapest-Doha

2019. 12. 11., 1. nap

A Qatar Airways-zel repülünk. Még tavasszal voltunk egy osztálykiránduláson a repülőtéren, akkor egymás mellett láttuk a Qatar Airways és az Emirates gépeit és mondta is a kísérőnk, hogy ez a két legnagyobb repülőgép, amit a Liszt Ferenc repülőtér ki tud szolgálni. Egy szélestörzsű Boeing-gel repülünk, ez kétfolyósós, 2-4-2 üléselrendezésű repülőgép. Előre tájékozódtam erről a légitársaságról. Megtudtam, hogy már ötödik éve ők lettek a világ legjobb légitársasága.

Egy barátunk vitt ki minket a repülőtérre. Nagy gépeknél már három órával az indulás előtt meg kell érkezni a repülőtérre, ezt be is tartottuk. Ahogy odaértünk, egyből elkapott minket a gépszíj: becsekkolás, majd a bőröndöket elnyelte a szalag. Elég sokáig tartott, míg az összes bőröndöt lemérték, felmatricázták, és megkaptuk a beszállókártyáinkat. Szerencsére három pultnál fogadták az utasokat, így nem annyira tartottuk fel a sort. Nem egyenként nézték a 45 kg-os súlyhatárt, hanem mindannyiunk bőröndjét egyben számolták. Utána átvergődtünk az ellenőrzésen: övet, sálat, cipőt le kellett venni, mindent betenni egy tepsibe; telefont, e-bookot ki kellett venni a hátizsákból, a laptopot nem. Útlevélellenőrzés után már a Sky Courtban voltunk. Vettem egy piszok drága vizet, mert nem tudtam, hogy üres palackot hozhattam volna magammal, csak telit nem. Az egy deciliteres határt nagyon komolyan vették, amit a férjem nem hitt el, emiatt ki kellett dobnia az ennél nagyobb űrtartalmú körömvirág-kenőcsöt. Megkerestük a gépmadarunkat és előtte, az ablak mögött letelepedtünk egy pihenőhelyre, itt vártuk, hogy végre beszállhassunk.

Amikor eljött az ideje, besétáltunk a gépbe. 2-4-2 elrendezésben kaptuk meg a helyeket. Fiamék a babával a legelső üléseket kapták, mint kisgyerekesek: itt nagyobb a lábnál a hely és van bölcső is, bár ezt a mi unokánk már kinőtte. Minden repülőutunkon a légitársaság adott minden kisgyereknek egy babajátékot, amit meg is lehetett tartani.

Minket is várt az ülésen egy-egy párna. Ezt nagyon fölöslegesnek éreztem, akár a fejem mögé, akár a hátam mögé tettem, mindenhogy kényelmetlen volt. Kaptunk becsomagolt polár takarót is, ez jó volt alváshoz betakarózni. Az ülészsebben volt még egy csomagban fogkefe, fogkrém, szemet eltakaró maszk, füldugó és egy fejhallgató az Onyx One szórakoztató rendszerhez, szintén becsomagolva. Ehhez a távirányító a karfában volt elrejtve. Erről sokat olvastam korábban és nagy reményekkel vártam, annyira azért nem volt nagy pukkanás. Igaz, hogy sokfélét adott, lehetett követni, hogy merre járunk, a menüből még lehetett zenehallgatást és filmnézést választani, az utóbbiak elég bőséges kínálattal, több kategóriában. A filmeket csak az nézze, aki kellőképpen ért angolul, magyarul még feliratozás sem volt. A játékkínálat viszont elég szegényes volt. Eleinte a Bejeweled2-vel próbáltam magam lekötni, később rákattantam az 1024 nevű játékra, de mindkettőnél sokkal érdemesebb volt inkább a telefonomon játszani.

Nekem ez volt az ötödik repülésem (ha nem számolom a hármashatárhegyi ötperces vitorlázó-repülést), és az első ilyen hosszú, az eddigiek Európán belüliek voltak. Azokon ismeretlen volt számomra a légörvény, most jó néhányat megtapasztaltunk. Ilyenkor be is kellett csatolnunk magunkat, de sosem volt félelemérzetem, mert a stewardessek sétálgattak, nem ültek. A középső négyes ülésen ültünk, így nem láthattunk ki, fiam mesélte, hogy vihar mellett mentünk el, érdekes volt felülről látni a villámló felhőket. Végig sötétben repültünk (felszállás 16:20-kor decemberben, leszállás 23:35-kor helyi idő szerint), így végül is csak ezt az egy látványt sajnálhatom, egyébként úgysem láthattam volna semmit.

Az ellátás pazar volt. Kaptunk nasit is (perec), előételt (rizibizi saláta) és háromféle meleg ételből lehetett választani, majd desszert következett és gyümölcs. Nem mondanám, hogy életem legfinomabb ételei voltak, de kétségkívül a kényeztetés érzetét keltették. Vizet mindenki kapott alapból, és a stewardessek időnként végigsétáltak a fedélzeten, tőlük lehetett kérni italokat: gyümölcsleveket, üdítőket, kávét, teát, sört, borokat, koktélokat. Sajnos a repülőgép hosszú volt, így elég sokat kellett várni, mire újra megjelentek.

Előétel

Főétel

Dohában a menetrendben megjelöltnél korábban szálltunk le. Mint már említettem, betegen indultam útnak: nátha, torokfájás, hangtalanság, eldugult orr. Mint utólag kiderült, ez volt az oka annak, hogy leszálláskor soha eddig nem tapasztalt erős fejfájást éreztem, ami egyből landoláskor elmúlt.

Dohában 23 °C és erős szél fogadott minket. Betonra szálltunk ki, be kellett szállni egy buszba, amivel rengeteget, kilométereket mentünk úgy, hogy mindig a repülőtéren voltunk és még nagyon messze az épülettől, legalábbis az éjszakai sötétben ez így tűnt. Megérkeztünk az épülethez, amin belül mivel transfer utunk volt, nem kellett elhagynunk az erre fenntartott részt, de így is nagyon sokat mentünk, míg megtaláltuk a beszállókapunkat Saigon felé. Mozgójárdák segítenek a közlekedésben és az épületen belül van egy vezető nélküli elektromos vonat is, mindössze két végállomással. Két szerelvény jár folyamatosan oda-vissza az épület két vége között, illetve nem tudjuk, hol lehet az épület vége, mert a transfer-zónát nem hagytuk el. Szerintem az épület nagyobb, de legalább akkora, mint a falunk. A vonatot néhányszor kipróbáltuk, mert miért ne és mert volt időnk.

Lent a mozgójárda, fönt a vonat

A számos játszótér egyike