Saigoni séta

2019. 12. 14., 4. nap

Minden relatív. A meleg is. Attól, hogy nekünk melegünk van, még itt is tél van, tehát „hűvös”. Ez a nappal 33, éjjel 22 fok. Sok emberen látni kabátot, pulóvert. Mi pedig annak örülünk, hogy van a szálláson légkondi. A sikátorban nem sok levegő jár. A házaknak van egy vagy két erkélye, ezek egymásba érnek és a kilátás is csak az erkélydzsungelre néz.

Alulról

Felülről

Ma gyalogos hosszú városnézésre indultunk. Láttuk, hogy sok a park Saigonban, ezek valamelyest mérséklik a nagy forgalom miatti légszennyezést. Az elsőn átmentünk és azt láttuk, hogy a helybeli fiatalok a telefonjukkal üldözik a Pokémonokat, mert éppen valami nemzetközi Pokémon-üldözési nap volt. A másik mellett csak elmentünk, de egy hatalmas léggyökerű fa nem maradt észrevétlen. 

Először a Háborús Pusztítás Múzeumába (Bảo tàng Chứng tích Chiến tranh) mentünk. Ennek az 1975-ös megnyitása után először a neve Amerikai Háborús Bűnök Múzeuma volt, ezt amerikai nyomásra változtatták meg 1997-ben, amikor javult a viszony a két ország között. A múzeum elég szörnyű volt, de nyilván ez volt a cél. Számomra nem a sok értelmetlen halál volt a legszörnyűbb (bár az is), hanem a sok megcsonkított élet. Az elvesztett végtagok vagy szemek, de még inkább a torzan született gyerekek a biológiai fegyver bevetése miatt. A múzeumról olvasható egy bőséges magyar nyelvű ismertető Ruzsinszki Zitától, ez hűen leírja az érzést, ami elfogott minket. 

Babával is érdemes ide látogatni, nagyon jó játszószobája van a múzeumnak.

Az Újraegyesítési palota (Dinh Độc Lập) mellett csak elmentünk, nem volt idő bemenni, mert szoros a program.

Nem sikerült még átállni: este nem vagyunk álmosak, éjjel 3-ig forgolódtam, reggel pedig nem sikerül felkelni. Dél előtt még sosem indultunk el.