Mekong-delta 2. nap

Kellemes volt a szállodai szobánk, bár ablaktalan volt, de ez minket alvás közben nem zavart. Reggeli is járt a szálláshoz, szerencsére vietnámi. 5. napja vagyok ebben az országban, és még nem ettem phở-t. A mai reggelire azt hittem, hogy az, de nem, mert nem rizstészta van benne. A levest egyébként úgy kell enni, hogy jobb kézben a pálcika, ezzel esszük a sűrűjét, bal kézben a kanál, ezzel a levét.

A mai programunk az úszó piac volt. Közel aludtunk a folyóhoz, úgyhogy csak lesétáltunk a partra és beszálltunk egy turistahajóba. 40 percet hajóztunk a piacig. Egyből észrevett minket egy kókuszdió árus a kicsi hajójából és mellénk evickélt. Hogy biztosra menjen, a kampóját beakasztotta az egyik ablakoszlophoz és hozzákötötte magát a hajóhoz. Hát vettünk tőle egy kókuszdiót. Az ilyen kicsi hajókat, mint a kókuszdióárusé, egy fűkaszára applikált propeller hajtja. 

Benzinkút a folyón

Itt még csak kinézett minket magának

Hozzánk kötözte a csónakját

Készül a kókuszdió

Később egy ananászt áruló hajó mellé kötötték a hajónkat, át lehetett szállni, persze venni ananászt, és fölmászni a tetejére, onnan fényképezni. Ezeken a nagyobb hajókon a családok ott élnek. Ha a gyerekeiknek szerencséjük van, akkor van, aki elvigye őket iskolába, ha nincs, akkor elküldik őket a nagymamához, onnan járnak iskolába.

Egy másik turistahajó utasainak duriant árultak

Még mindig hajóval mentünk tovább egy szigetre. Be lehetett barangolni, voltak rajta ilyenolyan vizek, rajtuk keresztül ilyenolyan hidak. Néhol szélesebbek, néhol csak egy vagy két vékonyabb, vagy vastagabb, itt-ott korhadt bambusz törzsek, de itt legalább mindig volt korlát. A szigeten nagy nyugalom volt, szép házak szép kertekkel. Egy helyen éppen csigát és békát sütöttek, de állítólag lehetett volna patkányt és kígyót is enni. Mindegy, mert sem ezeket, sem azokat nem akartuk megkóstolni.

Még egy helyen kikötöttünk. Itt rizstésztákat lehetett kapni és azt is láttuk, hogy készül. A nyers rizstésztát egyenletesen fölkenték egy fűtött vászonra, majd letakarták, ott gőzölődött. Kis idő múlva fölemelték egy hengerrel, áttették a szárítóra. Napon száradt, majd fölvágták. Ekkor még mindig annyira puha, hogy be tudják csomagolni, később keményre szárad.

Itt ettünk még egy olyan gyümölcsöt, valami makao vagy mi a neve, amit még nász sem evett eddig és meg szerette volna kóstolni. Lédús, rostos, édes-savanyú gyümölcs volt, nagyon finom. Szerencsére még pont volt annyi időnk, hogy el tudtunk menni kezet mosni utána. 

Itt emberek élnek

Végül visszahajóztunk Cần Thơ-ba, itt pedig várt ránk a busz. Újra végtelennek tűnő idő alatt visszabuszoztunk Saigonba. Az országúti közlekedés úgy néz ki, hogy két sáv van, a belsőben nem mehetnek motorok. Ezért az autók mennek a belsőben, aztán ha előzni akarják egymást, akkor kimennek a külsőbe és jobbról előznek. Közben dudálnak, egyrészt az autónak, amit előznek, másrészt a motorosnak, hogy jövök, csinálj amit akarsz.

Az országút mente szinte végig be van építve. Közel Saigonhoz láttunk csak az út mellett rizsföldeket. Boltok, műhelyek, éttermek vannak mindenhol. Az éttermek mellett pedig oszloperdő, azokra fölakasztva függőágyak, aki csak akar, belefekhet sziesztázni egy picikét. Az út menti boltban pedig mindent lehet kapni. Édességeket, előre csomagolt alapanyagokat, nasikat. És persze az oltár ott van mindenhol.

Mekong-delta 1. nap

2019. 12. 15., 5. nap

Ma nagyon korán keltünk (pedig még mindig nem sikerült átállni), mert 7:30-ra jött értünk a busz, ami elvitt minket a Mekong-deltába. Csak hatan mentünk, fiamék a 10 hónapos unokával nem jöttek velünk. Útközben megálltunk megnézni egy termékbemutatót bambusz rostokból készült textíliákból. Ez volt az ára annak, hogy a kétnapos tour szállással, végtelen buszozással, egy ebéddel, egy reggelivel fejenként kb. 7000 Ft-ba kerüljön. De nem volt hosszú a bemutató és egyáltalán nem voltak erőszakosak. 

A Mekonghoz érve lélekvesztőbe szálltunk, ezzel mentünk először a méz szigetére. Itt mézzel és icipici lime-mal ízesített zöld teával és szárított banánnal kínáltak bennünket. 

Tovább menve a gyümölcsök szigetén kaptunk valami almafélét, ananászt, lichit, dinnyét, sárkánygyümölcsöt. Melléjük chilis sót, állítólag ha ebbe mártogatjuk a gyümölcsöket, intenzívebben érezzük az ízüket. Tudja fene, én nem próbáltam ki. Miközben ettük a gyümölcsöket, zenés műsort kaptunk, először vietnámi énekekből, aztán jött a „If you're happy and you know it clap your hands”. Mindent a turistákért.

Aztán négyszemélyes evezős gondolákba szálltunk, mindenki kapott a fejére egy vietnámi kalapot, így vittek vissza a lélekvesztőnkhöz. 

Csúcsforgalom

A lélekvesztőbe visszatérve mentünk át a Bến Tre Kókusz-szigetre. Kaptunk is kókuszdiót, benne szívószállal, de itt készítenek a kókusz levéből karamell-szerűséget, cukor nélkül úgy, hogy addig főzik, amíg be nem sűrűsödik, ez a coconut candy. Akkor vagy natúr marad, vagy ízesítik mogyoróval, kakaóval, duriánnal, miegymással, kockára vágják, úgy csomagolják.

A durián egy irtózatosan büdös gyümölcs, annyira, hogy nem is vihetnék haza, mert nem engedik fel a repülőgépre, még poggyászban sem. Állítólag finom, ha valaki túlteszi magát a szagán, még nem próbáltuk. Mindig tudjuk az utcán, ha valahol a közelben felvágtak egy duriánt.

Egy kisebb motoros lélekvesztőn hajóztunk el a Mekongon az étteremig. Ez a hajó szörnyű hangot és bűzt adott ki magából, de haladt. Egy darabig. Aztán egyszer csak megállt. A hajó vezetője hátrament, hasravágta magát, derékig bebújt a vízbe és letekerte a hajócsavarra tekeredett mindenféle vízi növényeket. Aztán mentünk tovább.

Ebédre az alap étel rizs volt disznóhússal, nemmel és zöldségekkel, de lehetett halat is kérni, mi kértünk. Ez valami ritka hal, ilyet csak itt lehet enni. Szégyenszemre villával ettem, mert hatunknak csak két pár pálcikát adtak. Teljesen a turistákra kidolgozott programok ezek, egész iparág épül rájuk.

Amik a bőrén vannak, arra azt mondták, hogy rizsszemek, de inkább pikkelyeknek tűntek. Nem ettük meg

Ezen a szigeten, ahol ebédeltünk, kisebbféle állatkert is volt. Mindent a turisták kedvéért! Jóllakott, lusta krokodilok, tarajos sülök pici helyen. Nem tűntek boldognak. Két óriáskígyó egy pici ketrecben. Pávák, szintén elég kis helyen. 

A Mekong-delta után már újra busszal Mỹ Tho-ba, azon belül a Vĩnh Tràng pagodához mentünk. Egy pagoda már tegnap is tervben volt, de nem fért bele az időbe. Tegnap készültem: rövidujjú pólóban voltam és vittem magammal egy szoknyát. De ma a Mekong-deltára készültem, rövidnadrággal, ujjatlan felsővel. Még jó, hogy az egy éjszakai szállás miatt bent volt a hátizsákomban a hálóingem. Így azt vettem föl a ruházatom tetejére. Jól kinéztem. Erről fénykép nincs.

A szállásra buszozva egy piacnál megálltunk pihenőre, ott óriási halak úszkáltak egy medencében, egyértelműen arra várva, hogy valakik megegyék őket. Egy méretéhez képest kicsi akváriumban egy másik óriáshal sem tűnt boldognak. Meg sem mozdult, csak a szemét forgatta. Nagyon úgy tűnik, hogy Vietnámban az állatvédelem nem áll magas fokon.

Ezután végtelennek tűnő buszozás következett úgy, hogy azt sem tudtuk, hol fogjuk tölteni az éjszakát. Olvastam az útikönyvben, hogy a delta legnagyobb városa Cần Thơ, de ez olyan messzinek tűnt, hogy nem hittük volna, hogy odáig fogunk buszozni, pedig de.

Cần Thơ a Hậu folyó mellett fekszik. A szállodánk nagyon közel volt a folyóhoz, aminek a partján egy szép parkot találtunk, ide sétáltunk ki a kellemesen meleg estében. Hűtött sörből volt bőven választék a kis boltokban, sört iszogatva letelepedtünk és néztük a folyó fényeit.

Sörválaszték

Vacsora a tóparton

2019. 12. 14., 4. nap

Eddig csak annyi volt az utazásunkban a „személyes”, hogy a rokonok vették meg nekünk a repülőjegyet és intézték a vízumot: Az eddigi programjaink általános turista-programok voltak, bár a vízibuszon rajtunk kívül úgy tűnt, csak vietnámiak voltak. A ma esti program viszont már tényleg „személyes” volt: a nászasszonyunk iskolatársai hívtak meg minket vacsorára egy étterembe. Taxival mentünk, amiért kb. 1000 Ft-ot fizettünk. Ez az étterem abban a gazdag városrészben van, amit tegnap a folyóról láttunk, egy tó (Khu du lịch Văn Thánh) partján. A bejáratnál egy egyenruhás emberke ült, aki megkérdezte, mit akarunk, majd bebocsátott minket. Egy nagy parkban voltunk, a tóparton mólókra épített nyolcszögletű faépítmények, ezeken voltak az asztalok. A tó túlpartján épül a japánok által a magasvasút. Vendéglátóink egyértelműen tehetősek, amire büszkék is. Ez nem streetfood volt. 

A vacsorát folyamatosan hordták az asztalra. A terített asztalon a bal oldalon egy csomagolt vizes kendő volt, ami nem illatos, ezzel megtörölhettük a kezünket. A poharunkba két nagy jég került, erre kellett önteni a sört, egyszerre mindig csak annyit, amennyit éppen megittunk, hogy ne nagyon vizesedjen föl.

A menü sorban: Nem (ez a tavaszi tekercs vietnámi neve), jégsaláta, és számunkra ismeretlen zöld levelek.

Mogyorós császárhusi darabok, virágnak kivágott sárgarépával.

Sült főzőbanán mint köret, szójaszósz. Sült kacsa, sült csülök. Már dugig voltunk, amikor kiderült, hogy idáig csak előételeket ettünk. Aztán jött a főétel. Kiraktak az asztalra három fémcuccot, benne egy nagy kék zselé, azt meggyújtották. Rátettek egy fazekat, amiben előfőzött ponty volt levesben. Amikor újra felforrt, paradicsomot és végtelen mennyiségű kaprot tettek bele. Lehet, hogy nem kapor volt, de annak látszott. Utána kihalászták egy tányérra a pontydarabokat. Rizstésztával ettük, mertünk rá a levesből is, majd ment egy kis szójaszósz a tetejére. 

Eddigre már szuszogtunk. És tudatlanságból elkövettünk egy nagyon nagy udvariatlanságot. Amikor a főételt (a hallevest) kihozták, akkor látványosan fújtatva hátradőltünk. Kb. azt a magyar szokást vettük föl, amivel jelezzük: jaj, igazán nem kellett volna. Ekkor még nem tudtuk, később megtanultuk: ha a vietnámiak bármit adnak, hatalmas udvariatlanság nem csak visszautasítani, hanem még annak a látszatát is kelteni, hogy ezt mi nem fogadjuk el, vagy hogy ez nekünk túl sok. Ők nagyon szeretnek adni, még a legszegényebbek is az utolsó falatjukat is odaadnák. És ezt illik elfogadni és jól fogadni.